cagliari címkével jelölt bejegyzések

És tényleg nem harap a Terka… # Cagliari 1-2 Milan

Urak, egészen korrekten vettük fel a fonalat a téli szünet végén,  szoros meccsen legyűrtük a Cagliarit idegenben. Ez nem kis dolog, az nekünk mindig is egy nehéz hely volt, sosem szórtunk ott sziporkát. Ez Gatta úr számára dicséret, nem merészelném elvitatni tőle, hogy ez az ő keze munkája. Attól persze messze vagyunk még, hogy azt emlegethessük, hogy “minőségi futball”, de most ez a legkevesebb. Semmi nagy dolog nem történt, hacsak azt nem vesszük annak, hogy olyan produkciót láttunk a  csapattól, ami ettől a kerettől mindig és mindenkor elvárható lenne. Hajtás után szűken mért dicsérő szófoszlányok.

Pacsi

Continue reading

Készülgetünk, alakulgatunk # Milan 2-1 Cagliari

Kedves Olvasók, a lehető legjobban sült el a “nyári szezon” utolsó meccse, ugyanis hazai pályán le tudtuk gyűrni 2-1-re a szárdokat. Nem győztünk nagyon, nem is játszottunk különösebben jól,  még azt se mondhatnánk, hogy különösképpen magabiztosra sikeredett ez a győzelem. Valóban, az egyébként masszív alsóházi Cagliari végig meccsben tudott lenni velünk, inkább kiemelkedő egyéni teljesítmény(ek) döntöttek, nem egy erős csapatjáték. De hát mást nem is várhattunk, végül is csak 7 (8) új igazolás szerepelt a kezdőben. Azt gondolom, ebből a nyár végi pár meccsből jobban kijönni nem lehetett volna, aztán a válogatott szünet után, az igazi szezon rajtjakor majd úgyis elválik, mennyire tudjuk felvenni a lépést a csapatépítésben előrébb tartó gárdákkal.

Suso volt az ász

Continue reading

°38 Giornata: Cagliari-Milan – Akáció!

Már csak egyet kell aludni és érkezik az utolsó kanyar, amikor is lezárhatjuk ezt a parádéstól igen távoli, ámde mégis mozgalmas szezont. Viszont a Cagliari ellenit még le kell tolni, úgy is, hogy egyik oldalon sincs semmi tét. Gond egy szál se, legfeljebb látunk egy napsütős jutalomkört, biztos szórakoztató lesz, ha már az egész évre ez volt jellemző.

Image result for monty python clapping gif

Continue reading

Köd, vírusok, ónos eső # Milan v Cagliari

Kedves Mindenki, 2017-ben is követjük a métát, mindjárt itt van nekünk ma estére egy jó kis konzerv szardínia. Majd elválik, mennyire adják könnyen magukat, ha egyáltalán, ugyanis, lehet, hogy nem emlékeztek, de az utóbbi két januári nyitányon csúnyán elvéreztünk, a Bologna és természetesen a Sassuolo is három ponttal távozhatott a San Siróból. Illendő lenne tehát most valahogy elkenni ezeknek a szakadt szigeti halászoknak a száját, de – ahogyan a múlt példái is mutatják – nem mehetünk biztosra, most sem. Pedig tényleg nem ártana, ha megszórnánk őket, mint a Jóisten itt nálunk a megyei utakat a napokban, mert már csak január van, és bizony nem esne rosszul, ha visszaelőznénk a homikék rétegeket. Hajtás után visszafogott harcba indító. 

Igen, még ez a hülye is

Continue reading

Mi a következő? // Milan-Cagliari 3-1

game_over_curva_sud

Szurkolói demonstráció, és bő 50 percig a szokásos forgatókönyv érvényesült a Cagliari ellen is, majd azért sikerült bedarálni a kiesés egyik nagy várományosát. Itt jegyezném meg a klasszikust, mi szerint kár lenne értük, mert kiváló ügynökök, viszont az sokkal izgibb, hogy mi vár ránk. Inzaghi nyert-e valamit ezzel a győzelemmel, vagy egyáltalán számít-e ez valamit a csapatnál, még ha nem is nézünk semmilyen helyezést, vagy ponthátrányt.
Continue reading

Erőtől duzzadó 3. helyezett

Ezt most rossz volt nézni, nagyon rossz, először a szezonban. Az utóbbi években már láthattunk mindenféle ringy-rongy Milanokat, egyik szarabb volt, mint a másik. Allegrival széthullottunk, mint a koleszos párna, Seedorffal is nagyon fájt olykor-olykor, és most Pippóval is annyira megvolt az élmény, hogy komolyan felmerült, mikor szenvedtünk ennél jobban a képernyő előtt. Hál’isten gyorsan találtam rosszabbat, hiszen például a tavaly januári reggio emiliai borzadályt azért még meg sem tudtuk most közelíteni. Az meg a legnagyobb vicc, hogy bizonyos források szerint ezzel a teljesítménnyel jöttünk fel a 3. helyre. Hajtás után röviden összegzünk, és reménykedünk abban, hogy hétvégén nem ezt az élveboncolást kapjuk az arcunkba.

Gyönyörű gól volt, kétségtelen

Continue reading