Achtung! Achtung! Ez egy kummantfogó. Úgy érzem magam, mint a dán válogatott ‘92-ben, amit a strandról guberáltak össze, hogy mégiscsak dolog van. Még javában tart a nyár, nemsokára itt az Álomalapítás ünnepe, ilyenkor még bőven nem a meccsnaptárat szoktam bogarászni. Aztán jött a sürgöny, hogy ma játszunk. Tovább után bemelegítünk.

Felütés helyett rövid folytatás, némi szentimentalizmussal és kemény matematikával megspékelve. Emellett egy outsider is tiszteletét teszi nálunk, előre is elnézést kérek, ha szükséges. 😊

Fogadjátok szeretettel az első könyvajánló posztunkat!

Ha van Mister, akire rá lehetne húzni, hogy negyedik hely, és azon kívül bárcsak semmi sem lenne, akkor az Allegri. Érdemes párhuzamokat vonni a Juvénél eltöltött második 3 évével, ugyanis nagyon hasonló állapotok közepette kezdhette meg a munkáját mindkét helyen. És a legcsodálatosabb az egészben, hogy a raboknál ottléte alatt nagyjából zéró előrelépés nem sok, annyi sem történt. Ez hadd álljon itt anélkül, hogy elkezdenénk feszegetni, személy szerint Maxinak mennyi felelőssége volt ebben. Mindegy is — mit várhatunk ettől az embertől? Az áhított negyedik helyet, emellett ugyanúgy cseppfolyóssá válik a retinánk a látványtól. Ez előrelépés jelen helyzetben? Igen. A poszt azonban másképp közelíti meg a témát — egy kis idézetgyűjteménnyel készültem, azt gondolom, sok mindent előrevetít, hogyan fogjuk érezni magunkat azon kívül, hogy kurva jól. Azért annak is megvan a szépsége, hogy Allegri nyilatkozatai pedánsan dokumentáltak, azért ez felénk messze nem megy így. Micsoda véletlenek. Na, hajtsunk egyet!

Pajtások, a nagy nyári punnyadozgatásokat kovászoljuk meg egy kis híg, csúszós limonádéposzttal. Tények, elemzések, kitekintések nélkül. Képek nélkül. Azt gondolom, egy böhöm, trabális szekrénymanust kacsasárga hajzattal és románszőke fogazattal bárki el tud képzelni. Hiszen posztunk tárgya il nuovo direttore sportivo. Hajtás után néhány töredék.

Na helo röfik! Lezártuk ezt a szezont is, megköpködtük a szerkesztőséggel a szokásos formátumban.
A koprodukció fent, a kérdéssor lent. Adjátok ki a kummantok között magatokból ti is, amit éreztek!

Pajtások. A kutyaúristenit neki, de nehéz egy szezon volt ez. Amikor egy tüzes augusztusi délután bevéstem magam a blogos köt.váll. táblánkba, hogy én írom ezt a Monza utánit, nagyon sok mindenre gondoltam – valószínűleg csak nőkre meg sörre -, de erre a bizonyára nem. 

Pajtások, emberi számítások szerint ez a szezon 52. — egyben utolsó beharangozója. Miről is szólhatna másról, minthogy megköszönjük, hogy értelmet adtak szürke kis hétköznapjainknak, hétről hétre bűnös kis alibit, menetrendszerinti közösségi élményt. Sportszempontból persze egy óriási tükörtojásnulla, de a blog fennállásának 16. esztendejében ez nem életbevágó. Leszarom az egészet, eddig sem az eredmények miatt voltam itt, ezután sem fognak érdekelni. Szerencsére a Milan van akkor klub, van olyan, párját ritkító történelme, hogy nem tudok lealacsonyodni a rivalizálás szintjére, nem érdekel, hogy éppen sehol sem vagyunk tényezők. Hajtás után ezért köszönetet mondunk a szezon mókamestereinek.

Megkésve, de legalább megtörve. Mondanám, hogy összefoglaló írás a hétvégi minőséggel teli produktumról, de ki akar itt már emlékezni ilyenekre. Nyilván mindenki tudja az eredményt. A látottak, meg már jó ideje (egész félévben) nem is érdemesek említésre.

Drága barátaim, a vesztes kupadöntő után sem áll meg az élet, olyannyira nem, hogy egy óriási matematika példa közepén találjuk magunkat éppen! Bár csak néhány hónappal ezelőtt játszottuk az előző kört a fővárosiakkal, jó sok víz lefolyt a Dunán, az akkori Kvasnyicsák-szürcsölgető körből – azt hiszem, nem titok – BB bajtársnál egy Győztessel bővült a Primavera-szekció, jómagam kiköltöztem egy tiroli faluba, Aleram bástya is remélem, jól van, ha válaszol, megosztom. Ami viszont nem változott, hogy ismét csonkig ég a gyertya a soron következő luzitán edzőpápa ablakában. Hajtás után csak a számok, csak a számok.