Megkésett bajnoki megkésett összefoglalója. Miközben annyi fontosnak címkézett dolog történik a világban. És ha szabad írni másik sportágról is, akkor hadd jegyezzem meg, hogy hétközben valami elbűvölő dolgok történtek a San Siróban, Acerbinek innen is gratulálunk, nem semmi egyébként, hogy hány kis neveltünk lesz ott a dubaji fináléban. De ez egy másik blog. Elöljáróban csak annyit, hogy meccs közben dolgoztam, a kummantfalat pörgettem, de arra sem emlékszem, kik lőtték a góljainkat. Egyáltalán ennyi lett? Annyira nem mozgatott meg, hogy a legszebb jeleneteket sem néztem vissza. De most komolyan, aki ide szakmai tartalmat várna, itt és most, ebben a helyzetben, az nézzen mélyen magába, mert valamit nagyon nem csinált jól. Hajtás után felvirrad.

A fejezetben megtudhatjuk mennyire fontos is ez a bajnokság még, hogy miért nézzük vasárnapi ebéd helyett/mellett a dagonyázást és, hogy lenni vagy nem lenni?!

Pajtik, elértük a szezon tetőpontját, óriási győzelmet aratva a városi derbyn bejutottunk a Coppa döntőjébe. Dícsértessék! Ennyire nagyon régen nem vertük meg a kuzinokat, most egy örök klasszikus ugrik még be 15-16-ból, Mihajlovic regnálása alatt, amikor még a benga Alex is gólt szerzett. Üdvrivalgás, kalaplengetés, hozsánna, élvezkedés! Nagyon megérdemeltük, kijárt már ez nekünk! Itt arra gondolok, hogy nagyon sokan még mindig leülünk a képernyő elé 3 vagy épp 6-7 naponta, és végigszenvedjük a szokásos, szemgolyófeloldó programot. Hajtás után nem elemzünk sokat, mert úgyis minek.

Gyors húsvéti tényfeltárás, mert nem soká megyünk is tovább egy másik remekbe szabott derbivel, úgyhogy nincs sok idő a kesergésre.

A következő fordulóban két csapat verekszik meg:

A, a középmezőny dagonyázójának ura

B, a bajnoki címről már biztosan lemaradó, de a dobogó alsó fokát bebiztosítani vágyó gárda.

Ha 2008-ban lennénk, ez egy A, Atalanta és B, Milan megfejtésú keresztrejtvény lenne. Ám Pehelymaczi ráhúzta az Uno reverse cardot a matekérettségire.

Mesterek, itt az április, megérkezett a jó idő, újra hosszúak a nappalok, és már látszik a vége is ennek a tragikus Serie A szezonnak. Nagyon nem így képzeltük el ezt még tavaly nyáron, amikor sokan bíztunk benne, hogy a posvány Stefano papával együtt távozik Milanellóból. És igen, újra tele a sajtó a nagy nyári tervekkel, taljánosítás lesz itt, kérem szépen, lesz olasz sportigazgató végre, ha találunk majd olyat, amelyiknek kipucolták az erkölcsi bizonyítványát. Lesz itt olasz vezetőedző és olasz játékosok is. Én csak annyit jegyeznék meg szerényen, hogy a trógerságnak nincsen nemzetisége, és ez akkor is igaz, ha a különféle nemzeti sztereotípiáktól nem óhajtok elhatárolódni, amennyiben megengedem, hogy hordoznak magukban némi magyarázóerőt. Láttunk már ilyet az óbanterben, még talán Monti nagysikerű munkálkodása alatt, ki tudtunk állni full olasz kezdővel, ha nagyon akartunk. És habár az akkori hatodik hely most bizony előrelépésnek számítana, nem tudom, miben lehetünk még biztosak azon kívül, hogy jobban fogynak majd a macskák a sporttelep körül. Hajtás után szűkre szabott felvezetés.

Pajtások, végre kipörgött a kényszerű válogatott szünet, újra élvezhetjük a világ legjobb bajnokságának küzdelmeit! Szeretett csapatunk is visszatér a harcmezőre, épp itt az ideje, hogy bemutassanak egy újabb fantázia mezt! Az előző két meccsen sorozatban nyertünk, ha a mostanit is behúznánk, akkor valami olyat követnénk el, ami utoljára még Fonszival sikerült szeptemberben, amikor is a Venezia, a Lecce és az Inter gárdáit tudtuk egymás után felülmúlni. Ellenfelünk a Conte vezette Napoli — még mindig harcban állnak a bajnoki címért, és ez akkor is igaz, ha mostanában azért erősen megtorpantak, hiszen az utolsó 7 meccsükből mindössze egyet tudtak megnyerni. Előtte mondjuk volt egy hetes győzelmi sorozatuk — hajtás után kiderül, nyakon csapjuk-e őket, avagy a segítségükre sietünk.

Ami lehet, hogy azért is alakult így, mert most Dorogházára mentünk. Heten méghozzá – Balage, BB, Buddy, Dani, Flagstaff, k és Szergi kollégák szánták rá magukat, hogy edzőtáborba vonulnak január 11-12-én. Zimankó ide, jeges szél oda, a Szuperkuppa győzelem bódulatában nem volt megállás, és a motivációs görbe csúcsát meglovagolva Cooper-csúcsokat döntöttünk a bogrács körül, megtámogattuk a magyar mezőgazdaságot árpafogyasztásunkkal, és persze megszakértettük Fonseca bukását is, de csak bizalmasan. Azóta azonban balszerencsénél csak hétközi volt több, ezért megvártuk ezt a kis kijózanító válogatott szünetet az élménybeszámoló publikálásával. Fogyasszátok sok szeretettel, és gyertek el legközelebb!

Ismét itt a válogatott szünet, és ha válogatott szünet, akkor kisimult idegszálak a Milán-szurkerek háza táján. Mocskos idők járnak felénk, az vitathatatlan, ezért meginvitálok mindenkit egy utazásra a nosztalgiavonaton. Jó lesz, meglássátok. Meg hosszú. Ez a plusz tartalmas széria kb egy éve szállította első – és mindezidáig utolsó – posztját ebben a zsánerben, így hát mikor térhetne vissza máskor, mint abban a félszezonban, amikor a csapat is abból él, hogy hátrányból fordít és nyer. Legyen hát a poszt témája is ez, nézzük meg a legbetyárosabb feltámadásokat, legjobban kiosztott fityiszeket, amit az elmúlt 10-15 évben műveltek a Rossoneri fenegyerekei.