Robog tovább a rangadóvonat, ezúttal a rabruhás brigádot látogatjuk meg, jó szájízzel a tavalyi 0-3-as kiütés után, de óvakodva, mivel már egyrészt nem a wannabe maestro Pirlonak kell leckét kiosztani, hanem visszatért a jó öreg Max hozzájuk, azaz bármikor kerülhet balbekk trequartistába, és esetleg még De Sciglio is fényt kaphat. Emellett pedig az is gond, hogy a szerelvényről ismét csak kezdenek lepotyogni a játékosok szépen lassan, hála az orvosi stáb áldásos tevékenységének, úgyhogy hiába lennénk talán még esélyesebbek is teljes csapattal, így egészen biztosan meg kell majd szenvedni keményen minden pontért.
Continue readingEgyéb kategóriaarchívum
Liverpool – Milan 3-2 / Felemelt fejjel
Túl vagyunk rajta, visszatértünk és letudtuk az első és egyben valószínűleg legnehezebb csoportmeccsünket, ami nem is akármilyen összecsapás lett. Igazából egyszerre kaptunk komoly leckét, és álltunk helyt egészen jól, az optimizmus jegyében a cím inkább az utóbbira fókuszál. A vereségre lehetett számítani, voltak azonban szép pillanatok, a tovább után kitérünk mindenre.
Continue readingBasszunk oda ezeknek is # Liverpool v Milan
Emlékeztek az utolsóra? Én emlékszem. Már előtte tudtuk, hogy vagy emeletes bravúr, vagy jó ideig nem húzzák el nekünk azt a bizonyos nótát — akkor volt, hogy átvette See apó Maxi bácsitól valahol a hátsó traktusban, ilyen 40 pont lemaradással az utolsó bejutó helytől. És nem lett meg, sőt, le lettünk takarítva a pályáról, nevetséges védelmi hibákból szétfutva, szétalázva — semmi líra, semmi isteni csoda, semmi nagy érzelem, csak a mocskos patkány matracos banda. Akkor azért nem hiszem, hogy sokan gondolták volna, ennyit kell várni rá. Jobb is. És most itt van, bár ez még csak a csoportkör. Én abban nőttem fel, hogy nekünk az formalitás, a kedvenceim, amikor az első négy behúzása után leadjuk a tét nélküli uccsó kettőt holmi szottyadt Reálnak meg semmire se jó Dortmundnak — egyétek, kutyák. Ehhez képest tartunk ott, hogy itt nekünk most elvileg minden kis elcsórt pontnak örülnünk kellene, mint valami udvarias koldusnak, hát egy lófaszt. Na, majd meglátja mindenki, is. Egy biztos, nekik sose volt, sosincs, és sose lesz mindentbekotró EuroSuperPippójuk!!! Ennyi, kész. Hajtás után szilvalekvár.
Pakoljuk meg a Coccolinót!!! # Milan v Lazio
Pajtik, ma este 6-kor rajtol el az A úgy igazán. Az öblítősök közvetlen riválisok, ellenük általában háromesélyes a történet. Végre egy igazi erőmérő, és egy erős sorozat indítása egyben. Nem lesz könnyű, az viszont vigasztalhat, nehezebb csak azoknak lesz, akikkel sorban egymás után összefutunk, és legyaluljuk, mint Ferenc pápa a Dózsa György utat. Az Ő fenséges szavai fényesítik egyébként ezt a csöves kis posztot, és annyira bibliai, hogy kimenni nem lehet a rajztanfolyamról, mert a valtonos srácok ébren őrködnek, maradnak hát a fennkölt latin szavak a macskás helyett, igazán nagyszerű vasárnapi ebéd. Remélem, a mieink is pontosan így vigyáznak majd Csíró csírára. Hajtás után szerény harangozások.
Tenyérjóslás a szezon előtt
Pajtások, régi szokás szerint összeült az igazi szezonkezdet előtt maroknyi kis Szerkesztőségünk, hogy kipuhatoljuk, mi vár ránk az idén. Belenéztünk Radó tenyerébe, megszámoltuk Pista bácsi fején az évgyűrűket, megvizsgáltuk, Ibra melyik oldala mohásodik már – rajtunk ez nem fog múlni. Hagyományos forma szerint hármas kánonban kántáljuk, miért és hogyan leszünk megint mi a legjobbak. Gyertek, tegyétek hozzá a magatokét, aztán már csak várnunk kell szép nyugodtan a trófeákra!!! Hajtás után ki a madárbelekkel, tessék szépen velünk együtt nagyotmondani!!!!
Mercato elemzés 2021 – Második rész
Az előző posztban letudtuk a sportszakmai elemzést, most pedig pénzügyi szemmel és ránézünk a mercatora, hiszen ahogy évek óta mindig, idén is nagy kérdés volt, mennyit költhetünk, hogy állunk gazdaságilag, mi engedhető meg az FFP miatt és így tovább. A nyilvánosan elérhető adatok alapján persze pontosan számolgatni nehéz, de ez nem állíthatott meg, a tovább után az eredmények és mélyebb betekintés abba, hogyan is zajlik a költekezés egy mercato alkalmával.
Continue readingMercato elemzés 2021 – Első rész
Mozgalmas nyári calciomercaton vagyunk túl, a távozók között csak 1-2 említésre méltó eset volt, érkeztek viszont 11-en (vagyis, néhányan maradtak ugye), van tehát miről beszélni. Elsőként most szigorúan a sportszakmai szempontokat vizsgálva nézem az igazolásokat, és mivel így is hosszú lett a poszt, a pénzügyi részből külön bejegyzés készül inkább. A tovább után bemutatásra és elemzésre fel, rögtön beleugrunk a közepébe, statisztikák és hasonlítgatások izzítva, posztonként haladás és értékelés következik.
Continue readingMég annál is lazábban # Milan 4-1 Cagliari
Papák, ez csakugyan a végletekig elengedős lett, nem tudom, milyen lehet valami szent hegyen szamádhi állapotba zeneskedni, de a szárdok elleni második félidő még annál is biztosan magasabb rendű eggyé válás volt a világmindenséggel. Jó páros lennénk mi ezzel a Cagliarival, többet kéne velük meccselni!!! Egészen a tavaly őszi nagy menetelésig repítettek minket vissza a srácok hangulatilag. Rúgtunk egy pár gólt, azt jól van, bátran dőljön le mindenki egy kicsit, nyugodjék, nem kell semmin sem agyalni vagy görcsölni, a világon minden szép és jó teljesen saját magától, és az is marad, 5, 10 meg 20 perc múlva is, akárcsak oda se kell nézni. Sok ilyen félidőt szeretnék még!!! Na, majd a BL-ben!!! Hajtás után rövid összegző miafasz.
Sampdoria – Milan 0-1 / Laza kezdés
Elindítottuk a szezont hétfő este, nem túl jó előjelekkel különböző történések miatt (mercato, sérülések, riválisok szereplése), viszont az első meccsen a legfontosabb dolog sikerült: elhoztuk a három pontot Genovából. Hogy játék és az egyéni teljesítmények milyenek voltak, arról a tovább után értekezünk, egy rövid BL sorsolásos elmélkedéssel együtt.
Continue readingBéta rajt # Sampdoria v Milan
Hölgyek, Urak, üdvözöl mindenkit újra a Szerkesztőség, remélem, jutott mindenkinek elég napfény, dinnye, sör, jegeskávé, lecsó vagy csak egy jó könyv – igény szerint. A dolog úgy áll, a bajnokság holnap este Genoában elindul nekünk is. Hivatalosan, legalábbis. Hiszen annyi bizonytalanság van még a végleges keretet illetően, az ék mögötti trió helyén jelenleg egy gigantikus szakadék tátong, hogy azt egyszerűen képtelenség elhinni, képesek leszünk így belemenni a szezonba. Ezért aztán olyan véresen komolyan nem is lehet venni ezt a holnap esti métát, tudjuk le, foltozzuk be a lukakat, aztán nézzünk rá szeptemberben újfent. Hajtás után is hírlapi a formátum.