Sajnos nem az lett ebből az elődöntőből, amit vártunk, vagy legalábbis reméltünk – hogy még ha esélytelenebbek is vagyunk, két kiegyenlített meccset tudunk játszani, ahol nem vallunk szégyent. A szoros párharc úgy a kezdő sípszóig tartott – bár annyira zavarodottan és félve kezdte a csapat a meccset, hogy lehet ez már előbb eldőlt – utána átrohant rajtunk az Inter, és 15 perc alatt lerendezték a továbbjutás kérdését. Ez van, a poszt ugyan negatív lesz, mert egy ilyen 90 perc után nem lehet másmilyet írni, de legalább tényleg itt voltunk, és egy meccs van még, hogy emelt fővel távozzunk.

Krasnaja kolléga kimondta a jelszót a beharangban, és ez most rendben is volt. Nagyon lelkesedni nem tudok és akarok, mert inkább csak bosszantó, hogy egy rangadót (bár tegyük hozzá, ez a Lazio brutálisan felülteljesít idén, valójában inkább ez a papírforma) ilyen simán és megabiztosan meg tudunk nyerni, miközben a Salernitana, Empoli, Cremonese elleni hazai meccseken el fog úszni a BL hely. Legalább láttunk egy zseniális gólt, kompakt játékot, és szervezettséget, ezekre mind nagy szükség lesz a szezon hátralévő 6 vagy jobb esetben 7 meccsén. Tovább után konstatáljuk, hogy azért nyerni is tudunk néha-néha.

Nem is csak kínos, hanem elképesztően szar is. Már meg sem lepődünk, de újabb kiscsapat a San Siroban, és újabb 90 perces unalmas gyömöszölés – ezúttal még majdnem az 1 pont sem lett meg, úgy 15-ször láttuk már ezt csak ebben a szezonban, mindenki tudta valószínűleg 20 perc után, hogy mi lesz a végkifejlet.  A bajnokságban teljesen értékelhetetlen a szezon második fele (ne feledjük, úgy mentünk neki az új évnek, hogy -5-re feljöttünk a Napolihoz képest, most 22 ponttal vannak előttünk), úgy néz ki BL szereplés sem lesz ebből, az meg egy komolyabb dominót is elindíthat. Pedig ez a mezőny nem olyan ám, hogy itt ne lehetett volna kényelmesen másodiknak lenni, szóval bőven lesz kinek felelősséget vállalnia. Tovább után még rövid feszültséglevezetés.

Újabb rangadó következik – ezúttal a bajnokságban, a top 4 szempontjából kritikus meccs lesz ez., sajnos ilyen helyzetbe hoztuk magunkat, hogy ezt kell írnom, pedig lehetnénk kényelmesen a második helyen csak 3-4 kevésbé elbaszott meccsel. Nem is kell szépíteni, BL menetelés ide vagy oda, itt most eredményt kell produkálni, mert az első négyből kicsúszni nagyon gáz lenne. A csapat adott, általában jól szerepelünk itt, és az ellenfélnél kulcsemberek hiányoznak. Hajtás után rövid beharang, a srácoktól tartalmasabb játékra lesz majd szükség.

Eljött a nap – 2007 után újra BL elődöntőbe juthatunk, ehhez viszont egy közel tökéletes meccset kell majd játszani, hiába várjuk előnnyel a visszavágót. Könnyen lehet, hogy 120 perc játék vár majd ránk, úgyhogy a szívgyógyszert mindenki készítse be. Így a harmadik felvonásra már teljesen hozzászokhatottunk az ellenfélhez, úgyhogy sok újdonságot nem tudunk mondani, de azért a tovább után beharangozzuk az év legfontosabb meccsét.

Alapból az lett volna a poszt címe, hogy idegenben ezúttal nem jó az x, de mire eljutottam a megírásáig felülmúlt minket lúzerkedésben az Inter illetve a Juventus, szóval végülis szarul nem jöttünk ki a fordulóból. Azért jól sem, és elég csúnyán mutat ez a 2023-as mérleg, 5 győzelem – 5 döntetlen – 5 vereség, nem BL helyhez méltó teljesítmény, persze ha kedden úgy alakul az eredmény, ahogy szeretnénk, akkor ezt a szombat délután könnyen el tudjuk majd felejteni.

A San Siro hagyományaihoz hűen egy igazi BL rangadót játszottunk szerda este, és milyen jó is volt végre megint Európa legjobb 8 csapata között ezt a hangulatot tapasztalni. Esélytelenebbként mentünk neki a párharcnak, 90 perc után viszont azt már bebizonyítottuk, hogy van itt keresnivalónk bőven. Ráadásul zsinórban másodszor is kapott gól nélkül tudtuk megverni a Napolit, ez az idei szezonban már önmagában egy nagyon komoly teljesítmény. A teljesítmény nem volt makulátlan, semmi nem dőlt el, de a tovább után egyelőre csak örülni tudunk, mert gyakorlatilag napra pontosan 16 éve sikerült utoljára aBL negyeddöntő meccset nyernünk, bizonyos Seedorf és Inzaghi urak góljaival.

Ez most egy katartikus vasárnap este lett, teljesen váratlan módon. Rég játszottunk ilyen jól, rég nyertünk ennyire, rég láttuk a tavalyi bajnokcsapatot, a Pioli foci legjavát egy egész meccsen keresztül, most megkaptunk mindent, ráadásul az idei szuperbajnok otthonában. Tovább után – végre – egy őszintén lelkes és dicséretekkel teli összefoglaló, legyen olyan a szezon utolsó két hónapja, mint ez a meccs!

Próbáltam valami értékelhetőt írni erről a meccsről, de nagyon nehéz lenne, mert maga a csapat teljesen értékelhetetlen volt. Már az első 20 percben sejthettük a sorsunkat, mivel gyakorlatilag a félpályát sem sikerült átlépnünk, teljesen domináltak minket a hazaiak. Vajon csak visszaléptünk kicsit a januárba, és szerdán már helyreállnak a dolgok, vagy az előző négy meccs volt a kivétel, és további szenvedésre számíthatunk? Ez a tovább után még nem derül ki, az viszont igen, ki volt az egyetlen értékelhető emberünk, és kik jelentették a legnagyobb csalódást szombat este.

Ez most nagyon rendben volt, úgy játszottunk és nyertük meg ezt a meccset, mintha a katasztrofális január nem is létezett volna, a tavalyi bajnokcsapat magabiztossága és minősége látszott a pályán. Az Atalantát megverni mindig külön öröm, pláne ilyen dominánsan, és még két nagy visszatérés is történt – szóval ez gyakorlatilag egy tökéletes vasárnap este lett, Gasperini helyett mi táncolunk ezúttal is, neki meg maradt a szendvicsdobálás.