Alapvetően baromira szoktam félni az ilyen meccsektől, de igazság szerint ha ezt most nem húzzuk be, akkor tényleg nem lehet miről beszélni a továbbiakban. Ha ez nincs meg, az egy olyan foltot ejt majd Mihajlovics milánói karrierje alatt felhúzott bármelyik mellényen, öltönyön vagy taxissapkán, amit ennek az istennek az ideje alatt képtelen lesz lemosni. Continue reading
Totális érdektelenségbe fullad a ritorno rajtja: januárban már tényleg csak a falvédőről frissen lebucskázottak várhatnak feltámadást. Látjuk, hogy mi van. És ez rossz. És még rengeteg van vissza belőle. Nem érzem magamban az erőt ehhez, és nem hinném, hogy egyedül lennék ezzel. Frusztráltságunk nőttön nő, kezdünk kiégni. Elfogynak a gondolatok. Egyre kisebb intenzitással tudjuk beleélni magunkat ebbe a fene nagy milanistaságba. Szenvtelenné válunk, kiüresedik a szurkolói lét mint olyan. Valódi érdeklődés nélkül, valójában csak önként magunkra szuszakolt kötelességtudatból ülünk még mindig a hajóban. Gépiesen jönnek egymás után az egyre kényszeredettebben teljesített teendők. De mi van akkor, ha egyszer csak kiesünk a napi-heti rutinból? Na, ez a félelmetes. Ettől valósággal rettegek. Ezért íródik meg most ez a poszt, semmi másért. Hajtás után a nagy semmi.
Szomorú, de januárra ismét odakerültünk, hogy nincs reális sanszunk Bajnokok Ligáját érő helyen célba érni a szezon végén. Matematikailag és elvileg még igen, de ahhoz olyan tavaszt kellene produkálni amire ez a csapat, ebben a formába képtelen. Már az év első hónapja is döntő lehet, hisz több az említett helyekért küzdő riválissal találkoz(t)unk ebben az időszakban. Hétvégén már a Fiorentinat látjuk vendégül, majd két forduló múlva derby. Nem mellesleg úgy, hogy 2016-ban még nyeretlenek vagyunk. A szezont legegyszerűbben a kupán keresztül tudná megmenteni Sinisa, ehhez pedig az első, és talán legfontosabb lépés lenne, a Carpi földbe döngölése. Continue reading
Fiúk-lányok, nekem jutott csapatunk római bajnokijának felkonferálása. A pasztázást – hála az édes jó Istennek – nem láttam, most így megnéztem egy összefoglalót, hát tényleg minden részvétem a hősiesen kitartóknak, azt hiszem, ezzel ugyan alaposan leszedálhatták magukat. Amellett, hogy ez tényleg erősen szopol kategória volt, azért gondoljunk csak bele, hol volt és mit csinált –mondjuk– 21 éve Mihajlovics? És Donadoni? És mi lett belőle? Hiába, az emberi fantázia még mindig képtelen akárcsak megközelíteni is azokat az abszurditásokat, amelyeket az Élet produkál. Grátisz. Csak neked és csak most! A helyzet egyértelmű: takarodjon az a szar szemét Mihajlovics!!! Hajtás után már a következő misterünk kommentálja az eseményeket!
Az új esztendő első meccse, amikor egy kicsit mindenki tiszta lappal indíthat, amikor az óévi események már a távoli, elfeledett múlt részei. Ami eddig nem ment, az most újra mehet, még ha mélyen tudjuk is, hogy ez nem ilyen egyszerű. Hiszékenyek, és naivak vagyunk, mert elhisszük, hogy ez az év más lesz/lehet, kezdve egy diadalittas januárral. Erről Mihajlovic is beszélt, szerinte megtudjuk nyerni az első három meccsünket (Bologna, Roma, Carpi). Szerintem meg kell nyerjük, ha valóban oda szeretnénk érni ahova mondjuk. De ne fussunk előre, először Donadoni legyen meg, aztán a többiek. Sűrű, és kemény lesz a január, most kell megmutatni! Continue reading
Avagy mit teszünk a fa alá? Egy kisebb melldöngetés után az idei évzárón jöhet egy újabb újonc idegenben, ami azért általában veszélyes: Mihajlovics állására pedig úgy tűnik, különösen. De tényleg jó lesz-e, ha odaérünk valahogy Európába? Continue reading
Száraz, mint a jó kunsági homok, nehéz, mint egy talicska érett trágya, kapar, mint a legcudarabb házipálinka, és úgy érzed magad tőle, mintha lenyeltél volna egy kiló meggymagot. Állítólag egyszer valaki ráfújta az orrát, hogy jobban csússzon, persze, aki mesélte nekem, az is csak úgy hallotta valahonnan, ti is úgy terjesszétek, hogy beiktattok vagy 5 köztes szereplőt. Tisztára mint Platón Lakomája. Szerencse is, hogy nem láttam, mert aligha tudtam volna felépülni belőle, és akkor most nem tudnék posztot írni nektek. Na nem mintha ne lett volna doszt elég a Hellas-szopás, én azt mondom, posztot kaptok, oszt jó napot, a meccset magát meg inkább ki is hagyom a sunyiba. Még hétközi olvasnivalót is kaptatok Pálka arany tollából, ugye, hogy micsoda cukker-mukkerek vagyunk? Hajtás, pajtás!
Folytatódhat az álomhajkurászás, hiszen vasárnap az a Hellas jön szembe a San Siróban, amely csont utolsó a Serie A-ban, és nem igazán látszik, hogy mi menthetné meg őket a szezon végére: szóval amíg múlt héten végül nem történt tragédia, a Verona ellen már bármilyen játékkép esetén is eléggé redukalizálódnak a lehetséges érvek a bocs mellett. Continue reading
A borzalmas szezonkezdet, a vele járó kilátástalan játék, az arcpirító vereségek után nem esett atomjaira a csapat, talajt fogtunk, a nihil ránk nehezedő köde eloszlani látszik. Csalóka még ugyan a hézagaiba betüremkedő fénysugár, lehet, hogy nem a Naptól jön, hanem valami rohadva ég. De akkor már nagyon büdös lenne. Hát, én erősen érzek bizonyos szagokat, egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy ezzel az elhasznált garnitúrával létezik újjászületés, node nem is olyan fontos, hogy 1, 2 vagy 5 éven belül megint világverő csapatunk legyen, a lényeg az, hogy túl tudjuk élni ezt a kínosan hosszúra nyúló interregnumot, hogy ne gennyező sebekkel keljünk-feküdjünk hétről hétre, hanem csak egy kicsit fájjon ott, belül. Megyünk a Carpihoz, itt az alkalom, hogy megint jól érezhessük magunkat, a csapatunk meccsén.
Legalábbis ezt válaszolta Szinisa Mihajlovics a Sampdoria elleni meccs előtt. Mindenesetre azt azért megnézhetjük, hogy ez tényleg így lesz-e: Bertolacci hiánya továbbra is ennyire érzékenyen fog-e érinteni minket, Montella személye jelenthet-e jóval többet a Sampnak, mint nálunk a szerbé, és mi van akkor, ha van egy relatíve kipihent Baccád. Continue reading
