Egyéb kategóriaarchívum

Bologna – Milan 1-1 / Idegenben jó?

Alapból az lett volna a poszt címe, hogy idegenben ezúttal nem jó az x, de mire eljutottam a megírásáig felülmúlt minket lúzerkedésben az Inter illetve a Juventus, szóval végülis szarul nem jöttünk ki a fordulóból. Azért jól sem, és elég csúnyán mutat ez a 2023-as mérleg, 5 győzelem – 5 döntetlen – 5 vereség, nem BL helyhez méltó teljesítmény, persze ha kedden úgy alakul az eredmény, ahogy szeretnénk, akkor ezt a szombat délután könnyen el tudjuk majd felejteni.

Continue reading

Egy újabb stáció # Bologna v Milan

Pajtások, úgy másfél óra múlva pályára lépnek Stef mester fiai a Dall’ Arában. Mint ahogyan azt már mindenki tudja, a BL-negyeddöntő visszavágóra történő felkészülés érdekében most azok a játékosok lépnek pályára kezdőként, akik általában legfeljebb csereként kapnak néhány percet, ha egyáltalán. A kérdés, mennyire választás és mennyire szükségszerűség mindez? Hajtás után néhány felvezető gondolat. És persze emlékezzünk Szinisa mesterre, szinte hihetetlen, hogy egy éve még ő vezette a Bolognát ellenünk, már gyógyultan. És most nincs már az élők sorában, helyét Thiago Motta vette át.

Continue reading

Milan – Napoli 1-0 / Egy lépéssel közelebb

A San Siro hagyományaihoz hűen egy igazi BL rangadót játszottunk szerda este, és milyen jó is volt végre megint Európa legjobb 8 csapata között ezt a hangulatot tapasztalni. Esélytelenebbként mentünk neki a párharcnak, 90 perc után viszont azt már bebizonyítottuk, hogy van itt keresnivalónk bőven. Ráadásul zsinórban másodszor is kapott gól nélkül tudtuk megverni a Napolit, ez az idei szezonban már önmagában egy nagyon komoly teljesítmény. A teljesítmény nem volt makulátlan, semmi nem dőlt el, de a tovább után egyelőre csak örülni tudunk, mert gyakorlatilag napra pontosan 16 éve sikerült utoljára aBL negyeddöntő meccset nyernünk, bizonyos Seedorf és Inzaghi urak góljaival.

Continue reading

Zúzásra fel!!! # Milan v Napoli

Királyaim, egy csodálatos este elé nézünk, amikor is újra megmutatja a Csapat, hogy akkor harap, amikor igazán kell. Ha tét csekély, a kedvem setét, mondta a Rózsaszín Párduc, vagyis Foximaxi, azaz Terence Hill ― Johnny az „És megint dühbe jövünk” című kötelező olvasmány örökbecsű diafilmkockáin. És tényleg, ha a kutyaszaros Npoly nem mozgatta meg a srácokat, akkor a bajnokságot utcahosszal behúzó, a BL-ben is komolyan hasító Lomis alakulat már kellő motivációt fog jelenteni az urak részére. Nem is kell olyan messzire menni az időben, mint ahogy az ismeretes, alig egy hete, hogy 4-0-ás kiütéssel sokkoltuk őket a Maradona stadionban. Természetesen ez a ma este most 0-0-ról fog indulni, de hát pont ettől lesz érdekes, egy BL-negyeddöntő van olyan rangos, hogy megérje kiszurkolni a győzelmet. Hajtás után röviden felvezetjük a szénláncokat.

Continue reading

Nem most kell nagyfiúnak lenni # Milan v Empoli

Uracsok, Boldog Nyulat, Boldog Tojásokat, Boldog Sonkákat, Boldog Tormát, Boldog Későnkeléseket, Boldog Héderezéseket! Mindig mondom, hogy van értelme ennek a kereszténységnek, lássátok meg!!! Valahol mondjuk ez kisebb ünnep, az Usánkában, ha jól tudom, nincs munkaszüneti nap ezzel kapcsolatban, mert ott dolgozni kell, meg Hálát adnak, a ruszkiknál meg a május 1-et folyatják össze a május 9-es Győzelmi nappal. Gondolom, erre most mindenki kíváncsi volt. Jó, akkor térjünk tárgyra — ami most nem túl erős a kék toszkán csapat este a San Siróban. Addigra már látni fogjuk, a kuzinok mit bohóckodtak össze Salernóban, szóval akár a kezdő sípszóra is jó kedvünk lehet, teljesen zéró befektetéssel. Meglátjuk, nálunk hány zsákkal telik, én személy szerint komolyabb épületességet, diadalíveket, zsíros bukszákat nem várok. Hajtás után mérsékelt kongatások.

Continue reading

Napoli – Milan 0-4 / Volt fasza és fasza volt

Ez most egy katartikus vasárnap este lett, teljesen váratlan módon. Rég játszottunk ilyen jól, rég nyertünk ennyire, rég láttuk a tavalyi bajnokcsapatot, a Pioli foci legjavát egy egész meccsen keresztül, most megkaptunk mindent, ráadásul az idei szuperbajnok otthonában. Tovább után – végre – egy őszintén lelkes és dicséretekkel teli összefoglaló, legyen olyan a szezon utolsó két hónapja, mint ez a meccs!

Continue reading

Legyen fasza # Napoli v Milan

Bár sokkal nagyobbat szólna, ha most megszórnának minket egy hatossal, és így tennénk ki őket a BL-ből. Pajtások, egy meccsen vagyunk olyan jók, mint a kukások, de kettőn is, összesítésben, és ezt meg is fogjuk mutatni, ebben egészen biztos vagyok. Kíméljük megy egymást a kötelező köröktől, ez nem az a blog. Spalletti egyébként csúcszsír cukorpofa, innen is vakszolom a kéményseprőbajszát. Elmondta, hogy szerinte a tabellán kialakult helyzet az ő érdemük. Elismerve, amit el kell, ez az idei Serie A capolista után a legmélyebb mocsár, visszaintegetnek a ‘korai 10-es évek, amikor az Udinese 60+ néhány ponttal be tudott húzni bronzokat. Ez nem egy túl inspiráló közeg, főleg, ha nálunk idén zéró örömfocit látni, ide tényleg kell a tét, különben a srácok kedve setét. Hajtás után röviden felvezetjük a témát.

Continue reading

Egy újabb zsiványos párosítás # Milan v Salernitana

Pajtások, a hétközi BL-győzelem után ismét a húrok közé csapunk, ezúttal az egyik alsóházi nagy kedvenccel, az egyik S-betűs rémünkkel, a csodálatos Salernitanával találkozunk hétfő este. Már az odavágón rezgett a léc, annak ellenére is, hogy lejátszottuk a pályáról a valahogy mindig bentmaradó bordókakat. Most sem lesz könnyű, a londoni kiruccanás valószínűleg még érezteti magát, Stef pedig nem akar rotálni a jelek szerint, plusz nem mi leszünk a motiváltabb csapat a pályán, ez szinte borítékolható. Hajtás után rövid felvezetés.

Continue reading

Basszunk oda Londrában is!!! # Spurs v Milan

Pajtások, egyrészt Boldog Nőnapot, másrészt, szevasztok, Röfik, harmadrészt SÁLÁLÁLÁ.

London, BL-nyolcaddöntő visszavágó.

Az előny minimális, de nálunk van.

Amikor utoljára hasonló cipőben jártunk, akkor Allegri kirakatcsapata elhasalt Barcelonában. De ennek már 10 éve, az akkori nagy bajnokok közül már csak az akkor még fiatal titánok, mostmár aranylabdás világsztárok játszanak:

Fáraó -> AS Murinnyó

Prince -> Dárdai BVSC

Niang -> Ószeres, kéregető, lomis létforma

Bojan ->Vesszen Kobe

Daliás idők voltak ezek, de ma már más a stájsz.

Ha már így összefutott 3 kopasz talján edzőlegenda, akkor illik, hogy körbeadják egymásnak a faszkorbácsot. Stef szombat este átvette Italianótól nagy tisztelettel, ma pedig továbbadhatja Bundás Tóninak, aki majd jövőre visszadja a feladónak a Konfertelmes Ligában. Addig is a fejére telepített életnagyságú „PomPom és MirrMurr kandúr elutazott a holdbeli sztyeppékre” makett simogatásával vigasztalódhat.

Srácok, tiszteljétek már meg magatokat, meg talán minket is azzal, hogy elhoztok nekünk egy igazi topcsapatot egy éles ki-ki meccsre a San Siróba, legyen már egy kis nosztalgia élményünk. Ez a gedvás Szpörsz ahhoz nagyon kevés. Hajtás után tényleg csak röviden.

Continue reading